Restaurálás

A '60-as, '70-es évek autóinak szeretete, és a gyűjtőszenvedély magával hozta az igényt, ha újjáépíteni, javítani, vagy karbantartani kellett a szeretett darabokat, ezt a megfelelő hozzáértéssel rendelkező, a speciális munkafolyamatokat ismerő szakemberek végezzék.

A munka eleinte az alapítók első szerzeményein a megbízott szakemberek garázsaiban, műhelyeiben folyt, ám a körülmények, a szaktudás, vagy épp a hozzáállás nem volt mindig megfelelő.

Így a professzionálisabb működés és az egyszerűsített logisztika céljából az üzletszerű jelleget lassacskán fölvevő hobbi egy közepes méretű, és már kifejezetten erre a célra kialakított pesterzsébeti műhelybe költözött.

Itt már lehetőség nyílt arra, hogy a leglényegesebb munkafolyamatokat már "házon belül" lehessen elvégezni, és a műhelyből kikerülő autók talán nem hiába hoztak egyre több ismertséget és kedveltséget a lelkes kis csapatnak a komoly európai gyűjtők körében.

Ennek az ismertségnek köszönhették a cégcsoport alapítói, hogy a '90-es évek elején megkapták több brit felső, illetve luxus autómárkának a generál importőri jogát.

Az ezen tevékenység folytatásához szükséges, Határ úton felépített cégközpontba a restaurátor műhely is integrálásra került, ahol így már az összes munkafolyamatot, a karosszéria építéstől a kárpitozáson át a fényezésig "házon belül" lehet véghezvinni.

A cégcsoport újautó forgalmazásból való 2003-as kiszállásával pedig a teljes üzem a klasszikus autók birodalma lett. A kívülről addig is korhű stílusú épület az autók korának megfelelő belső térkialakításokat és berendezéseket kapott.